#nem eléggé

[torkison]

köszi cirkuszművész úr hogy így el vagy tőlünk ájulva de én simán elhiszem hogy jó vagyok matekból nem az a bajom hanem az hogy nem tudsz tanítani

[meg-megbanom-ezt]

Önfejlesztésekbe'

Nyilván volt már erről is ötmillió thread, de olyan hihetetlen, hogy vannak emberek, akik pl. szeretnek sportolni, szeretnek főzni és szeretnek zuhanyozni*, és nem kell fogcsikorgatva végighúzni magukat ezeken, mintha a nyűgös gyermeki énjükkel vitatkoznának, hogy "márpedig TUDOD, hogy MUSZÁJ, a saját jól felfogott érdekedben!!!". Persze tudom, hogy nem irigyelni kell őket, hanem utánuk csinálni, mert valószínűleg ők sem születtek így (vagy nem mind). Látok egyfajta pátoszt a fogcsikorgatva akaraterővel önerőszakolásban, csak épp nem szeretem. Olyanná akarok válni, akinek nem nyűg, vagy legalábbis kevésbé. Megtalálni a szépséget, a zent, a boldogsághormont valami hasznos, de nemszeretem tevékenységben; találni egy fix pontot és kifordítani a sarkaiból a világot. "Vannak erre ilyen technikák, Tibi!"

*mindenki nyugodjon meg, ezt nem lógom el a másik kettőhöz képest, mert a kiközösítéstől való félelmem erősebb... Csak nem értem, hogyan lehet élvezni a tisztálkodást. Egyszerűen utálok vizesnek lenni. :(

[willgrahamscock]

Hey, as a fellow Hungarian lesbian, who also happens to be non-binary and genderfluid, I wanted to thank you for your vehement support of the trans community. I know it should be normal, but it sadly isn't, and I really appreciate you speaking out for us and supporting us.

Köszönöm. Tényleg nagyon értékelem, főleg mert Magyarországon sajnos eléggé szar a helyzet a transznemű embereknek (és az egész LMBTQ+nak, de ezt te is jól tudod😔). Én már nem élek Magyarországon, de akkor is nagyon remélem hogy valamikor változni fognak otthon a dolgok. De ezt csak együtt tartással tudjuk elérni. Minden jót kívánok neked <33

I’ve been getting a few of these anons, and I can’t express how much it means to me. Be weird, be off putting, be different, be YOU. I may not be trans or aro or ace, but I know what it’s like to feel alone. You’re not, not on my blog at least. If you feel alone or outcasted just remember I’m always there with you in spirit

/threat.

[sztupy]

Anno 200km-t gyalogoltunk mezítláb a hóba az iskolába rovat

- Holnap megyünk MRI-re, gyerkőc eléggé aggódik úgyhogy megigértük neki ha ügyes megkapja a sárkányos autótadtót amit kinézett magának

- Nem kényeztetitek el azt a gyereket egy kicsit? Mikor téged vittünk kórházba neked elég volt egy Buci Maci magazin is!

[nepmuveszeticserepedeny]

Tudod, eléggé egyszerű ember vagyok amúgy. Nem várom el, hogy le hozd nekem a csillagokat az égről, hogy hegyeket mozgass meg értem. Csak szeress. Ennyit kérek csak - semmi mást.

[southalldiaries]

A Nelson-koktél

Gyerekek, csodálatos történetet hallottam ma egy megbízható történelmi podcastban. Amint az köztudott, Nelson admirális a trafalgari csata közben veszítette életét. Az angoloknál a haditengerészeti szokás akkoriban az volt, hogy a halottakat csata közben simán ledobálták a hajóról a tengerbe, békeidőben viszont belevarrták őket a függőágyukba két ágyúgoly��val, az utolsó öltésnél átszúrva az orrukat, hogy ha arra sem kelnek fel, tuti meghaltak, és úgy kúrták be őket a vízbe. Na most Nelson inkább azt kérte a gerinclövése után haldokolva, hogy ha lehet, angol földön temessék el, de ugye Trafalgar Angliától akkoriban 3 hónapnyi hajóútra volt. Hogy ne romoljon meg szegény öreg, belerakták egy hordó brandybe, de mivel ez nem lepte el teljesen, ráöntöttek még egy kis bort. Aztán hazahajóztak, és 3 hónap múltán eltemették a kis ázott admirálist. Viszont a legénységnek addigra már eléggé tele volt a töke mindennel, úgyhogy a kaland végén megszürcsizték a boros-nelsonos brandys koktélt a hordóból Londonban. Na, erre gondoljatok legközelebb a Trafalgar Squaren, ha arra jártok!

[sztivan]

na szóval írtam egy cikket nemrég arról, hogy már évtizedekkel ezelőtt is pont ugyanolyanok voltak a balatoni nyárról szóló írások, mint most

és amikor ehhez keresgéltem régi cikkeket

akkor rábukkantam egy olyanra 1994 nyaráról, hogy

már ez csodálatos volt, hogy ha drága a lángos, akkor ne vegyél,

aztán a cikk olyasmi horrorvíziókkal folytatódik, hogy

és amikor ezen már eléggé kiröhögcséltem magam, akkor megláttam a szerzőt

Dr. Dézsi Csaba Andrást

igen

(mondjuk aztán le is kellett írnom, hogy "ennek a jegyzetnek a harminc évvel későbbi szemlézése valószínűleg az első cikk lesz 2019 óta, amiben a győri polgármester és a futó kaland szópárokról nem mindenkinek pont ugyanaz fog eszébe jutni")

[nyuszimotor]

Na és te

milyen cipőt használsz a mindennapokban? Régebben mindig Vans-eket vettem, de se kényelmileg nem volt a legjobb meg idővel eléggé overpriceddá vált. Aztán felfedeztem egy ilyen kalenji jogflow-t, ami szinte tökéletes mindenre, kivéve a futásra, amire ajánlják. 30 euróért tökéletes volt, de kezd eléggé leharcolodni, aztán valami hasonlót keresnék ár/érték arányban, nem ezeket a milliós pózercipőket. A lényeg a minél nagyobb kényelem és egy hasonló ár belövése. (vannak kurva jó modellek belőle, de azokat instant elviszik és out of stock meg most kicsit meg is drágult, kb 10%-ot, bár valszeg csak tavaly vettem alapból "akciósan")

[enk1du]

a szuper unokatesóm, és a szuper férje, aki pék, és az elmúlt években pékeskedett pl. Londonban és Stockholmban is, mindig azt tervezték, hogy hazajönnek, és nyitnak egy pékséget Budapesten. ez tegnap megtörtént, megnyílt a Läget Pékség a Bajcsyn (Bajcsy 49.), és most az egész család iszonyúan drukkol nekik. az egyik képen életem kábé legfinomabb péksüteménye, egy kardamomos bulle látható, amire eléggé rá lehet függeni. a másik képet meg az instájukról loptam, mert annyira beszélgettünk, amikor ott voltam, hogy a boltot nem jutott eszembe lefotózni. a gifflar is elég durva, de arról nincs kép. nézzetek be hozzájuk, ha arra jártok, egy péksütire, szendvicsre vagy kávéra, mert tényleg nagyon kedves emberek, és rengeteget dolgoztak, hogy ez így összejöjjön, és megérdemlik, hogy pörögjön a biznisz. hajrá, Läget, éljen a kardamom!

[kavekkozt]

A TID a nemzetközi evezős Duna túra, Ingolstadtból kb a torkolatig. Minden szakaszt helyi evezősök szerveznek, bárhol lehet csatlakozni. Hozod a hajód, minden este hatkor van vacsora, közösen van a szállás (nem mindenhol van rendes kemping hanem helyi önkormányzatokkal kell ledumálni, hol lehet felverni 40-60 sátrat). Még a zsilipelés közös, megvan hogy mikor kell odaérni, hogy kinyissák nekünk.

Apa idén az osztrák szakasztól csinálja Budapestig, én is csatlakoztam kicsit több mint 100 kilométerre, nem mintha nem lennék már így is nagyon fáradt a nyaralás után, hanem mert amikor utoljára hívott, nem akartam emiatt hazarepülni, de mondta a feleségem, hogy még hány évig hív apád evezni?! Úgyhogy inkább visszaköltöztünk Európába és muszáj evezni menni. Apa + két éppen ráérő tesó + én, rajtunk kívül szinte senki más nincs túra kenuval persze.

Én péntek-szombat-vasárnapra csatlakoztam, pont jó helyen volt a kemping, mondjuk délelőtt 10 előtt így is utaztam már villamos/metró/vonat/busz/HAJÓN.

Az első nap Aggsbach-Mautner csodás volt, csak 23 km, volt időnk kiszállni és felmászni egy hegyre megnézni a romot.al Csak a cruise-okat kellett kerülgetni egész Wachauban.

Alig várom, hogy hogy megyek vissza legközelebb. Bringán?

A kemping nem igazi kemping volt, úgyhogy egy helyi általános iskolában kellett zuhanyozni, ahol a férfi meg a női öltöző is ugyanabba a zuhanyzóba nyílt, ahol se kabinok, se függöny, semmi.

Az osztrák szervezők mondták, hogy a TID-nek mindig szívesen odaadják a partot mert nagyon jó táborozók, és tényleg - mi bontottunk sátrat kb utoljára, és mintha sosem lett volna ott majdnem 100 ember. Főleg német nyugdíjasok vannak amúgy, de van hajó új-zélandi zászlóval, meg van egy csávó két 7-9 éves forma kislánnyal. Este azt élveztem legjobban, hogy teljesen sötét volt a tábor, senki nem gyújtott zseblámpát, max a sátorban. Ha ki kellett menni, holdfényben/csillagfényben ment mindenki.

A mai szakasz viszont nagyon gyilkos volt, nem bánok egy kis kihívást, de nagyon lelassult a folyó, a folyami térkép szerint 1 km/h-nál is kisebb a sodrás, cserébe szembeszél, tűző nap. Ha abbahagyjuk az evezést, elkezdünk visszafelé menni, nem lehet csak csorogni.

A kései indulás miatt meg kellett húzni, hogy odaérjünk a zsiliphez, a táv is nagyon nagy volt (43km).

Óriási zsilip, legalább 15m volt a szint. Szerencsére késett egy 20 percet, különben nem értünk volna oda. A várakozás ideje alatt előkerül a szájharmonika valahol.

Aztán a nap további része ugyanilyen volt, azzal megspékelve, hogy a naptej megolvadt a homlokomon és belefolyt a szemembe. A Dr Kelen eléggé csíp amúgy.

Tullnban óriási kempingben van a szállás, fura azért a lakókocsik közé sátrat verni, de értékelem a zuhanyzót.

Holnap a Donauinselen van a vége (nekem), kb ugyanezt ígérik, mint mára. Szenvedés és verejték.

Most ez ennyi, de szívesen megcsinálnám egyszer a teljeset.

[szonikusfiatalsag]

miközben a fiatal generáció egyre inkább a csökkentett alkoholtartalmú vagy alkoholmentes borok iránt érdeklődik a kurva anyjukat, derul ki lejjebb

E-pincekönyv projekt rendben :D hatalmas a beruházásigénye, és nagyon lassú a megtérülés, hiszen azokat nem lehet azonnal érvényesíteni az árakban Igen, vannak Európai Uniós és nemzeti támogatások, amelyek nélkül gyakorlatilag kitermelhetetlen lenne az ágazatnak a fejlesztése

gazdasagi sikertortenet ES karos is, remek

Egyre égetőbb probléma, több ágazati szereplő is kitért már rá, hogy folyamatosan csökken a legfiatalabb generáció körében az alkoholfogyasztás

Pont most indítunk egy komoly belföldi promóciós projektet, melyben a fiatalabb fogyasztókat ösztönözzük, hogy borászati termékeket fogyasszanak

Illetve lennének még olyan ezt segítő intézkedések, amiért a borszakma már régóta lobbizik, például a zéró tolerancia eltörlése.

Igen, nem biztos, hogy a magyar társadalom érett arra, hogy a zéró toleranciát eltöröljük, de én, mint borász, mint bortermelő, azt gondolom nem feltétlenül rossz irány az, ha mondjuk egy kiránduláson az ebéd mellé elfogyaszthatok egy pohár bort és utána még autóba ülhetek.

Azt, hogy a bor ismét a családi kultúránk része legyen a borászatoknak, a szakmai szervezeteknek, mint amilyen a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa kőkemény munkával újra fel kell építenie

kurvara nem eri meg termelni, tamogatasok nelkul kipurcanna az iparag, a fiatalok nem annyira alkoholizalnak mar, vezetni nem lehet bealkoholozva, de EN EN EN NEKEM HADD LEGYEN AZ A MUNKAM HOGY SZOTYMOGJEK ROHADT GYUMOLCSOKKEL ES AZTAN VEDELJE MINDEN SZERENCSETLEN, FIATAL ES IDOS LEHETOLEG MINDEN KURVA NAP JA MEG TURJA LE A SZALAGKORLATOT IS BEBASZVA ("egy pohar bor") A SOK PARASZT HOGY EN EN NEKEM JOL MENJEN

'nyadpicsaja, TE FASZ Míg Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban természetes, hogy a hétvégi bulikon, vacsorákon az asztalra kerül egy kis adag kokain, addig nálunk sajnos ez eléggé ritka jelenség. Azt, hogy a kokain ismét a társadalmi kultúránk része legyen, a dílereknek, a kartelleknek és a szakmai szervezeteknek, mint amilyen a „Fehér Por Nemzeti Tanácsa” kőkemény munkával újra fel kell építenie. Nyilván nem megy ez egyik napról a másikra, de ha összefogunk, a hétvégék újra fehérben fognak pompázni!

ugye milyen rohejes, na ilyen a borfogyasztas eltunesen is karogni

[turistakrem]

Az IKEA-pillanat

Késik a Shinkanzen indulása, már 50 perce úton kellene lenne lennem Kiotóba - nos ilyen is van, innen tudni, hogy nem egy álomban vagyok. Bár a múlt héten is Kiotóban voltunk, úgy döntöttünk a fiammal, hogy borítjuk a terveinket és ezt a hétvégét is ott töltjük. Annyira.

Teljesen lelassult, mondhatni beállt az életem Tokióban. Élem az alkalmazottak életét annyi különbséggel, hogy a főnököm 6.000 mérföldre és 8 óra időeltolódásra van tőlem, szóval az eddig is laza póráz teljesen leoldott. Van pár konferenciám minden nap 17 és 01 között, de egyébként is későn szoktam lefeküdni, ez nem okoz gondot. És nem kell korán kelnem, 9-nél hamarabb nem indulok el az irodába, hogy elkerüljem a csúcsforgalmat. Gyakorlatilag csak azért járok be, hogy ne a fiam mikrolakásában legyek egész nap. A kollégák megszokták, hogy ott vagyok, szóval most már nem szólnak hozzám :)

Kép: a dohányosok karanténja felülnézetből. Még optikailag is le vannak választva sövénnyel, mert a nyílt utcán nem lehet dohányozni.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem a Duolingo olyan, mint Las Vegas. Ami a Duolingoban történik, az a Duolingoban marad. Most tolom 30. napja intenzíven a japán tracket, nagyon szorgalmas vagyok, rendszerint az élen végzek a heti versenyekben (4 hét után zafír ligás vagyok), mégis, amikor azt akarom mondani a kollégáknak japánul, hogy viszlát holnap, csak az angol formula jut eszembe. De ami legjobban fáj, hogy úgy tűnik, hiába várom a címben említett IKEA-pillanatot. Ezt meg kell magyaráznom. A fiam (akit éppen látogatok) már 5 éves kora előtt elkezdett érdeklődni a betűk iránt. “Ez melyik betű és ez melyik betű”. Éppen az Örs Vezér terén mentünk kocsival, amikor összeolvasta az első szót életében. Még mindig magam elé tudom idézni a ragyogó arcát.

Na ezt a pillanatot szeretném én is átélni itt Japánban. Hogy kiolvassak valamit magamtól, amit meg is értek. Ha alá van írva latin betűkkel, az nem ér, ha van a képen egy szusi és az van odaírva, hogy szusi, az sem ér. Valami új információt szeretnék megtudni egy tábláról. De hiába tanultam meg az összes alap-hiraganát, nem értem a szót. A katakanákkal (amivel idegen szavakat írnak le) több szerencsém lenne, de azokból még keveset ismerek fel. Már csak egy hetem van arra, hogy eljöjjön az IKEA-pillanat az én életemben is. De lehet, hogy enélkül kell hazamennem.

Kép: még mindig nem tudok betelni az utcánkban a rózsákkal. Amikor alaposan megnéztem, akkor derült ki, hogy minden tő más. Ezekre pedig egy kis tábla hívja fel a figyelmet a növény pontos leírásával. Bocsánat, de beszarás.

A japánok vallása nem a buddhizmus, nem a sintó, hanem az italaautomata. Nem tudom érzékeltetni eléggé az italautomaták penetrációjának a nagyságát. Minden sarkon, minden intézmény, sokszor lakóház bejáratánál is, folyosók elején és végén, peronon, lépcsőfordulóban, gyakorlatilag mindenütt, ahol elfér. A japánok bizonyára már nem is látják az italautomatákat, egyébként nem fordulhatnának elő turistalátványosságok közvetlen közelében. Sokszor szabályosan ki kell komponálni a képből azokat. Ha az italautomatákat pléhkrisztusnak képzelem, a világ legvallásosabb országában járok.

Bocsánatkérés. A fiam hívta fel a figyelmemet, hogy bocsánatkérés olyan a japánoknál, mint a lélegzetvétel. Nem szólítasz meg valakit bocsánatkérés nélkül, még akkor sem ha egy 2 percen belül vagytok az előző interakcióhoz képest. De az igazán durva az, hogy a szirénázó mentőautóban a mitfárer folyamatosan bocsánatot kér a hangszórón keresztül a környékbeli autósoktól, hogy meg akadályozza őket a haladásban. Nagyon fura akusztikus hatása lesz így a haladó mentőautónak. Majd megpróbálok rögzíteni egy ilyet.

(kihagyom neki a helyet)

Egy korrekció, miszerint a külföldivel ki van tolva, mert nem kaphat feltöltős tömegközlekedési kártyát. Nem így van. A Suica kártyát nem kaphatja meg, annak a regisztrációjához kell japán telefonszám, amit külföldinek nem adnak el. Csináltak egy Welcome Suica kártyát a külföldieknek, de hónapokkal ezelőtt kifogytak a nyers kártyákból és nem tudták megoldani, hogy legyen megint. Viszont Oszakában tudtam venni Icoco kártyát, amit Tokióban is elfogadnak és tölteni is lehet rá pénzt. Ez az Icoco kártya amúgy Tokióban szintén nem kapható. Nice.

Ami még mindenképpen megjegyzésre méltó, hogy nagyon szigorúan veszik, hogy melyik oldalra kell állni a mozgólépcsőn és melyik oldalon kell le- és fel haladni a lépcsőkön. Tokióban (+ Yokohama) a bal oldalon, az oszakai megapoliszban (+Kiotó) a jobb oldalon. A rossz oldalon vergődő szerencsétlenek jól fej vannak csóválva. Más szemmel látható különbség is van a két régió k��zötti közlekedésben. A tokiói sofőrök extra zabszemmel a fenekükben vezetnek. 10-20 km-fel mennek a 30-as táblánál és egyből satuféket nyomnak, ha csak közeledsz a járda széle felé. A kiotói autósok bezzeg, lassítás nélkül kerülgetnek téged a sétálóutcában is. Jobb, ha magyar reflexekkel vagy felszerelve délen, a tokiói betojt sofőrök után ez kifejezetten kontrasztos.

A tokiói sétáimból kevés volt, ez akkor leheséges, ha van egy jelentékeny gap az irodai műszakom és a UK hívásaim között. Pl. 17 órakor lelépek és csak 23 óra körül van az első hívás. Ja és ha nem ömlik az eső, amiből azért kijutott rendesen. Egy ilyen séta volt az aszakuszai bóklászás, ez kifejezetten turistás negyed, hatalmas szentéllyel és végtelen ételutcákkal. Közel van a szépen parkosított folyópart is. Ma nincs nagy tanulság, csak apró japán falatok voltak a menün.

Aszakuszai képek

A szentély kapuja egyből a kulináris negyedbe vezet.

Na ez itt a kert.

Folyópart sajnos extra magas mellvéddel.

Végre pozitív konnotációban is elmondhatom, hogy “hírünk a világban”. Ez egy édességbolt, de megkérdeztem: tényleg Liszt Ferencről van elnevezve, mert Japánban menő.

“Egy pohár megérdemelt ital a hosszú nap után” - megtaláltam ezt a helyet is a földalatti piacon.

[riariahistoria]

1514. július 20.

Temesváron kivégzik Dózsa Györgyöt. olyan Trónok harca delux módon.

Makfalvi Dózsa György egy régi székely nemesi család leszármazottja volt, plusz végvári vitéz. hát mi egy ilyen ország vagyunk, az egy szem parasztfelkelésünket is egy nemes vezette (oszt csodálkozunk, hogy egy exfideszes nyikhaj szőke a jelen ellenzékünk minden reménye), aki aztán a szocialista haza nagyrabecsült alakja lett, annyira hogy nagybátyám sokáig szentül hitte hogy Leninnel harcolt Dózsa, azért kapta a rajuk a nevét (nem, végül nem lett történész a nagybácsi, érthető módon).

De vissza Dózsához, a sztorija, amiért a szocialista haza huszasán végezte dióhéjban a következő: mindenki túltolta.

a pápa, hogy kompenzálni akart a pápaválasztáson ellene elbukó magyar bíboros, Bakócz Tamás felé, nagyívű és akkoriban szépnek gondolt feladatot adva emberünknek, szervezzen egy európai keresztes haderőt a szokásos, ha nincsenek nyári fesztiválok menjünk és öljük egymást program keretében. az összegyűlt parasztok (és szabad kereskedők, termelők, sőt, kisnemesek is), akiket a toborzás után hazarendeltek volna aratni meg csinálni amit kell, ám nekik ez vhogy annyira nem jött be, mert már eléggé unták. Dózsa alvezére Lőrinc pap, aki nem hazaküldte a báránykákat hanem törökbarát árulóknak kiáltotta ki a királyt meg mindenkit aki a hadjáratot meg akarta vétózni. és persze Dózsa György is (ugye te is hallod a 3as metró bemondóját hogy Dózsa György út?), aki leszarta hogy a bulit lefújták és gondolta elindul és majd Szapolyai János seregével egyesülve mégis mennek a törököt aprítani a szokásos módon.

hát nem jött be, az országhatárt végül senki sem lépte át, de legalább gyors volt. pár csata, némi kastélygyújtogatás és ebből lett a proletármozgalom egyik nagy hőse, akit amúgy rettenetesen ítélt meg az ország sok-sok írástudója a kirobbant felkeléssel együtt (nem csoda, aki a krónikát rendeli az a maga verzióját akarja olvasni. és akkor van pofánk a XXI. század véleménybuborékára mutogatni hogy bezzeg régen). az igazság persze se nem fekete se nem fehér; nem szép felgyújtani vmit meg karóba húzni aki szembejön, de a társadalom amiben éltek azok az emberek nem sok változást ígért a világon senkinek sem ott a vödör alján, így a történéseket határozott társadalomkritikának kell felfogni. amiért aztán olyan törvényeket kaptak hogy a fal adta a másikat, az ország meg bekövesedett egy reformálhatatlan torz állapotba és a rossz vezetésnek hála pár évtized alatt megágyazott a török bulikának. de ez már egy másik történet.

most azért jóval másabb a helyzet, a huszasunk már fémpénz és annyit sem ér, hogy ha leesik lehajolj érte, mert azzal annyi kalóriát égetsz el, hogy azt visszapótolni legalább 200 forintba kerül, oszt máris 180 deficitben vagy és hol a nap vége. plusz van facebook ahol lehet a hasztalan höbörgéseket lájkolgatni, amivel minden feszkó levezethető (de a tiktok jobb mert azon susie5152rose kibaszott szép körmöket épít és kurva jól összehangolja azokat a Stanley bögréivel), bár amondó vagyok mindent is újjá lehet építeni, és a kiprivatizált kastélynál, amit a gecibe felgyújtottunk süthetünk akciós aldis szalonnát, egyszer egy heves nyárban ha letettük a dolgavégzett egyenes kaszát.

[stickalittle]

Anyám főz rám.

Késői gyerek vagyok, úgyhogy édesanyám idős asszony. Már egyedül él, nehezen mozog, és ahogy észrevettem, abban éli ki az élet "örömét", hogy főz rám. Ehhez eléggé ragaszkodik, hiába mondom neki, hogy inkább pihenjen többet, mert nála egész napos tevékenység egy-egy főzés. Úgy gondolom, azért ragaszkodik ennyire ahhoz, hogy engem ellásson főttétellel (több dobozzal is pakol), mert ettől érzi magát nélkülözhetetlennek, ettől érzi azt, hogy még szükség van rá az életben, hiszen valakire főznie kell. Persze nekem is könnyebb, hogy csak benyúlok egy-egy dobozért a hűtőbe, és van mit ennem, de kicsit menzás menü feelingem van ettől, hogy nem azt eszem, amit választok, hanem készen kapom a menüt, amit a "szakácsnő" megfőzött. Szerencsére jól főz, és nem mindig ugyanazokat főzi, hanem szeret kísérletezni, új recepteket kipróbálni főzős újságokból, így változatos a menü, a hagyományos (pörkölt)ételektől kezdve a különlegességekig. Csakhogy ha éppen mást ennék, akkor is ezt eszem, mert persze nem dobunk ki ételt, én így szocializálódtam. Én is szeretek főzni (és állítólag tudok is), úgyhogy én is szívesen készítenék többször ételt magamnak, vagy néha inkább csak úgy feldobnék egy-egy pácolt húst meg zöldséget a grillre, vagy pizzát a pizzasütőbe vagy csak összeállítanék egy joghurtos salátatálat, mert éppen ahhoz van kedvem, de akkor is inkább megeszem az anyám által pakolt milánóit (amiket olyan mennyiségben állít elő, hogy csak a harmadik-negyedik napra fogy el). Oké, le is fagyaszthatnám, de akkor meg a huszadik mélyhűtőt vehetném a fagyasztott ételeknek. Általában vasárnaponként vagyok édesanyámnál, így legkésőbb csütörtökre minden elfogy, tehát két napom marad a héten arra, hogy kiéljem a magamra főzés örömét. Tudom-tudom, addig örüljek, amíg ő él, és főz rám. Ez is igaz. Ezért soha nem mondanám el neki, hogy én is szívesebben főznék magamra többet, mert attól félek, hogy ezt úgy értelmezné, hogy nincs szükség az ő munkájára, így nélkülözhető lett, ezt pedig nagyon nem szeretném. Úgyhogy nem mondok neki semmit, csak kiírom ide a blogomra.

[retyerutya]

Ez a Simonka-eszmefuttatás eléggé rímel a magyarok sokaságának mentalitasára: amíg én elvagyok, megvan a magam pénze, nem érdekel az egész, a nagy kép, ott fent döntenek úgyis a nagyok. Mondjuk egy volt képviselőtől ez meredekebb egy fokkal.

[zoeeozzoeeoz]

Elkezdtem fogyózni a yazio- val. Ma kezdtem, uh még csak 2 negatív tapasztalatom van vele. Mikor felmentem, h jelőljem a vízfogyasztásomat, a testsúlyomat felvitte 500kg felé. Ez a " Mi vaaan?" érzés, és nem tartottam viccesnek. Gondoltam véletlenül hozzáértem valamihez, ezért elkezdtem a minuszolasokkal vissza állítani, erre minden egyes - kg- nál örült, és megdicsért, hogy leadtam a súlyomból. Ott hagytam. Bejelőltem a vízfogyasztásomat. Csá. Erre kb 2 óránként kijelez, rámszól,h igyak vizet. Basszus! Értem én, de ez eléggé idegesítő lessz így. Tudoooom. Állítsam le az értesítéseket, de ez pl direkt van beállítva h szóljon, mert kevés vizet iszok, van h napi 1 pohárnyi az adagom, és 2litert kéne magamba önteni. Szóval basszogasson csak, max eléri hogy idegből is fogyjak......